Elől Rooney és Sturridge rohamoz. Mögöttük Walcott és Wilshere osztja a labdát. Hmm micsoda támadósor. Lenne...de nem az. Miért? Senki sem tudja. Bevallom sem az elejét, sem a végét nem láttam az angolok felkészülési meccsének a norvégok ellen, így nem lenne ildomos feszegetni azt, de az a tömény unalom, ami közte volt úgyis jellemző a mostani válogatottjukra.
Minden második évben nagy esélyesként könyvelték el az angolokat, hogy na majd most megmutatják, és mindig a lebőgés a vége. A legtöbbször igaz, hogy csak tizenegyesekkel esnek ki, de sziporkázó játékot akkor sem mutatnak. Pedig semmi nem szól mellettük, ha azt nem vesszük alapul, hogy tőlük indult a futball, meg 1966-ban megnyerték a hazai rendezésű világbajnokságukat (véleményes góllal). Még idevehetjük a szintén Angliában rendezett Európa-bajnokságot, ahol az elődöntőig meneteltek, de a legnagyobb rivális németek jutottak be a fináléba, ki nem találnák hogyan, igen tizenegyesekkel.
Idén már szinte semmit nem vártak a szurkolók a csapattól, csak a tisztes helytállást. Meg is lett az eredménye, a csoportból simán kihullottak. A tegnapi meccsen már csak félház volt a Wembley-ben, ez azért mindent elmond. És hogy hol a hiba? Kezdjük ott, hogy a világ egyik legnagyobb bajnokságában is csak elvétve játszik angol játékos, a nagyoknál meg még annyira, özönlenek be a légiósok. És akkor csodálkoznak, hogy egy 18 éves Luke Shaw-t eszméletlen pénzért vette meg a Manchester United? Hasonlóan - mint Magyarországon - ha valaki fiatal, egyeneset tud rúgni a labdába, ballábas balhátvéd, és még saját nemzetünk fia, már horribilis összeget elkérnek érte, hiszen ritka, mint a fehér Zorro.
De nézzük egyesével, Joe Hartnak nincsen vetélytársa a kapuban. Hátsósor összeszokatlan, van hogy négyen, négy klubból érkeznek. Ráadásul nem olyan klasszisok, hogy érdemes lenne bárkit is kiemelni. A középpályán végre elfelejtették a Gerrard - Lampard duót, mert bár egymagában mindkettő zseni, de amikor együtt voltak a pályán, na az felejthető. Viszont a széleken lehetne keresni valójuk, mert Walcott, Chamberlain, Townsend, Lallana nem kutyaütők, de nem váltják meg a világot ők sem. Régen Wright-Phillips-től és Lennontól várták a vártalant, de nem hozták a szintet. Így viszont nehéz kiszolgálni az ékeket, labda nélkül meg gól sem lesz. Viszont azt sem mondhatnánk, hogy minden testrészről bepattanó csatárokkal rendelkeznek, az állandóság Rooney-ban, Sturridge-ban, és Welbeck-ben merül ki. Jöhetnek a a futottak még kategóriások, Lambert, Carroll, Bent, Crouch.
A világ már így is elhaladt mellettük, a 4-4-2, szélen elfutok, beadok stílus már nem menő. 2008-ban már kongott az a vészharang, de úgy látszik nem vették észre a ködös Albionban, akkor még egy árva Eb-re való kijutás sem jött össze. Vártam a fiatalítást, a taktikai változtatást Brazíliában Hodgson-tól, de a sablon az maradt. Tegnap meg is lett az eredménye, szépen belealudtam a mérkőzésbe, amit szenvedve egy-nullára nyertek tizenegyes segítségével.
Az angol válogatott beceneve háromoroszlánosok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése