2016. október 15., szombat

Lakatlan katlan!

Ronaldo és Matheus is itt volt a meccsen, sőt gólt is szereztek, de mégsem maradt emlékezetes a nyitómérkőzés. 

Kezdjük ott, hogy amikor 2014 májusában bejelentették, hogy a Kaposvár ellen búcsúztatja az MTK a Hidegkuti Nándor Stadiont, már volt látványterv, de kivitelező csak később, decemberben lett. Ki érti ezt? Így alakulhatott ki az, hogy egy teljesen más stadiont húztak fel, mint amit a sajtó elkönyvelt. Ezért csodálkozott rá mindenki a falra és ment a magyarázkodás, hogy nincsen közel és muszáj volt, mert el kellett forgatni a tévéközvetítések miatt a stadiont, és ennyi hely volt. De, legalább bent marad a hang. Oké, köszönjük. Ezután jött a pornóvetítés a kivetítőn, ami érdekes módon csak a Trollfocihoz jutott csak el és onnan vette át az egész sportmédia, köztük a Nemzeti Sport is. Jött is a közlemény, hogy bocs. 5 perc hírnév járt a készítőnek is na.



Az 1964-es KEK-döntő 50 éves évfordulóján megegyezett az MTK a Sportinggal, hogy majd a nyitómeccset egymás ellen játsszák le, a portugálok igent mondtak és felebaráti szeretetből ingyen jöttek el. Már két éve lehetett tudni, hogy szeptember 12. lesz az az időpont, amikor majd útjára indul a labda az új arénában. Hát jó magyar szokás szerint nem lett kész akkorra. Mondom hét hónap alatt választottak kivitelezőt is, nem kellett elsietni, a bontás is csak ímmel-ámmel kezdődött már. Ahogy közeledett az időpont, annál jobban izzadt Deutschék tenyere, hogy hogyan tálalják a csúszást. Szerencsére volt mindig kire fogni, így október 12. lett kijelölve. Akkor pont nem volt dolga a Sportingnak, mármint BL-meccse. Ám a Jom kippur zsidó ünnep miatt ez sem volt jó, ezért eltolták még egy nappal. A héten kiderült (bár szerintem már korábban, csak senki nem szólt róla), hogy csütörtökre tették a portugálok hazai kupa meccsét. Be is jelentették, hogy a sztárokat pihentetik, a maradék A csapat játékosait meg a kupára viszik, így maradtak az ifik, akik játszhatnak az MTK ellen a Groupama !!! Arénában, mert, hogy a honlapjukon így jelent meg. Tehát amatőr csapat egy amatőr szervezéshez, így kell ezt.



Az MTK még augusztus végén bejelentette, hogy a megnyitóra és a meccsre egységesen 5900 Ft-ot kér el. Ezzel úgy voltam, hogy ha az A csapat jön oké, de így is sok. Utólag a portugál C csapatért ennyit elkérni már genyóságnak tűnt. Mindegy, a stadion a lényeg. Jól körbejártam, szép a címer, végre stadion jellege is van kívülről. Itt-ott még félkész állapot volt, de a parkoló felőli rész szépre sikerült. Igaz, az a VIP... Van gyerekmegőrző is, amit szintén jó ötletnek tartok. A beléptetés a régi, hajtogatni kell a jegyeket, ha otthon nyomtatod. Belépéskor műsorfüzet és két tam-tam ütögető a kézbe. Mivel a megnyitóról elég szűkszavú volt az MTK honlapja, így nem is érdekelt, meg nem is tudtam miről maradtam le. A büfé drága, de ez nem újdonság, a mosdó kicsi, de a mi oldalunkon legalább üzemelt, mert máshol nem nagyon. Közben mentek a beszédek, Deutsch mondott egyet, majd jött Orbán Viktor, akit szétfütyültek, itt megnézhető egy részlet belőle. 

A műsorvezetője Hajdú B. István volt, aki vezényelte az élőképet is, no komment. Az ultrák is feltartottak egy nagyot még külön, jó volt. A hely a székek között nem túl nagy, letenni bármit is elég necces, mert bármikor belerúghatnak. Sőt, alattam már reccsent is egyet a szék, de nem lett semmi baja. A fal élőben nem olyan vészes mint a képeken, kikerültek rá az előző stadionból maradt hagyománya, az eddigi bajnoki címek. Vágtak bele ablakokat is, hogy ne tűnjön úgy, mintha börtön udvar lenne. A lelátón statiszták voltak vagy fizetett nézők, igazából mindegy is, de elég gáznak tartottam, hogy lámpát és rendezőt hoztak, hogy szurkolást vegyenek fel. A mérkőzés unalmas, langyos volt, sőt a portugál ifi le is focizta az NBI-es MTK-t is. A második félidőben még kifeszített a Blue Brothers egy molinót, utalva a Michelle Wild produkciójára, ám az jobban ment a kivetítőnek, mert néha megállt az idő, vagy a Windowst láttuk, de a régi MTK címer is szégyen volt rajta, főleg, hogy Deutsch rendelte el az újat. Egy-két görögtűz is előkerült, a security ki is ürítette a szektort. Ja a végeredmény 2-2 lett, Ronaldo Tavares és Matheus Pereira góljaira Kanta és Poór felelt. 



Végül a jövőkép. Deutsch Tamás klubelnök szeretné, ha átlagban 4000 néző lenne kint a hazai meccseken, igaz semmit nem tesz ennek érdekében, hiszen ha nem vagy diák/nyugdíjas, ultra vagy vendégszurkoló (kb 2500 Ft), akkor szurkolóikártyával 4900 Ft-ért, anélkül 8800-ért juthatsz be. El is kezdődik majd ez a Gyirmót ellen jövő héten, amire azért elég meredek ennyi pénzt kiadni. A stadion legalább nem kapott szponzor nevet (még?), de az Új Hidegkuti Nándor Stadionra sincsenek szavak. Van egy olyan érzésem, hogy még lakatlanabb lesz ez a katlan.



További képek ITT!