2014. augusztus 31., vasárnap

Örök hangadós

A 205. Örökrangadót játszották le ma délután. A számból már lehet következtetni, hogy az MTK - FTC meccs nem egy a sok közül. Igaz ugyan, hogy az utóbbi időben már nem lehet egy lapon említeni a régi párharcokkal, de mindkét oldalról mindig is nagyon várják ezeket a meccseket. Az MTK-nál évek óta örökrangadós mezeket gyártanak. Ehhez képest, ami ma volt még ennél is borzasztóbb volt. Mondom, 4-5 ezer néző nem olyan fényes, de most az MTK facebook oldalának tájékoztatása szerint: 12. perc MTK Budapest - Ferencvárosi TC 0-0 834 fizető és 114 akkreditált néző volt. 

Álmos, langyoskás meccs, nézői, de ami a legrosszabb játékosi/edzői bekiabálásokkal tarkítva. És így mindent elmondtam a nagy játszmáról. A magyar futballban nem ritkák ezek a szar összecsapások, de ha van szurkoló, akkor szinte észre sem lehet venni, hogy a kapus kirúgja a pályáról a labdát, vagy egy játékostól öt méterre pattan el a játékszer. De mindennek meg van az oka. Az MLSZ által bevezetett szurkolói kártyát kötelező lesz a beléptetéskor felmutatni szeptember 15. után, ám az MTK-nál már ma kötelező volt, tehát ha valaki utolsó pillanatban úgy gondolta volna, hogy kiugrik megnézni a meccset, az csalódottan fordulhatott vissza, mert nem engedhették be. A vendég oldalnak is meg van a maga baja, szintén a kártyával és ezt tetézi, hogy azt csak akkor kaphatnak a fradisták, ha bedugják előtte a kezüket a véna szkennerbe. Kitiltásokról is lehet hallani, cserébe egy kitalált szurkolói csoport van, akik olvassák a rigmusokat, vagy az új stadionban cd-ről játsszák be a dalokat. 

Mindent összevetve, egy dög unalmas, sokadligás meccset láthattunk, ahol az MTK 2-1-re nyert. 

Foto: Hungarian Ultras facebook 

2014. augusztus 29., péntek

A hét végére

Mivel egész héten csak negatívumokat írtam a blogon, így a hétvége felé közeledve pár jó szót is mondok a magyar fociról. 

Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa sem öntötte le magát jeges vízzel, ellenben felajánlott 100 000 forintot a Polgár Alapítvány az Esélyekért futball tehetség programjának. Határ eset, de respect!

Súlyos betegségben szenved a Kaposvári Rákóczi egyik futballistája és most néhány csapat szeretne neki segíteni. Horváth Tamást néhány hete súlyos betegség miatt operálták. Felépülése, rehabilitációja hosszú időt vesz igénybe, és súlyos anyagi terhet jelent a család számára. A Paks által indított kezdeményezéshez már több elsőosztályú és másodosztályú csapat is csatlakozott. Sajnos csak ilyenkor fognak össze a csapatok, de ne legyünk telhetetlenek, Rakaczki Bencénél már megmutatkozott, hogy az összefogásnak mekkora ereje van itthon. Nem sorolom fel mely klubok álltak a támogatás mögé, szerencsére jó sokan, a linken elérhető a lista, melyhez azóta a DVTK is feliratkozott. 

Az MLSZ bejelentette, hogy indokolt esetben hajlandó tavaszra tolni a szurkolói kártya bevezetését. Ezzel szöges ellentétben áll, hogy az MTK-nál meg pont, hogy előrébb hozták, hiszen vasárnap az FTC lesz az ellenfél. Az ok, hogy kiszűrjék a vendégeket a hazai oldalról. Viszont áttették estére a vételi időpontokat, sőt még a mérkőzés napján is lehet venni jegyeket (és kártyát csináltatni) a Hidegkuti stadionnál. 

Remélem máskor is lesz alkalmam a magyar labdarúgást éltetni és nem csak komor dolgokat kell írnom róla. 


2014. augusztus 28., csütörtök

Hidegzuhany!

Az interneten terjed ez az úgy nevezett ice bucket challenge, melynek értelmében vagy adakozol, vagy magadra öntesz egy vödör hideg vizet, vagy mindkettőt. Eleinte még viccesnek és érdekesnek is találtam a kampányt, mert figyelem felkeltésből ötös. Nemes célt is szolgál, hiszen az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) nevű végzetes bénulással járó betegségben szenvedőket segítő ALS Association-t lehetett támogatni némi pénzzel. Végül azonban átcsapódott egy óriási poénba, és szerintem már unalmas is. 

De hogy legyen valami köze is a sporthoz, elért hazánkfiaihoz ez a kezdeményezés. Boldog, boldogtalan focihoz köthető ember locsolta magát, vagy utalt pénzt. Ami nem is baj, mondhatjuk, ám leleményes a magyar. Már nem az ALS-t segítjük, hanem egy kijelölt alapítványt, szervezetet. Üsse kő. 

A lényeg, hogy a DVTK többségi tulajdonosa Leisztinger Tamás hívta ki, Szima Gábort, a DVSC csapatának elnökét. Ő nem öntötte le végül magát, de nagy kegyesen felajánlott 1 millió forintot. Na kinek? Hát persze, hogy a Loki Focisuli Közhasznú Sportegyesületének. Természetesen ő sem maradt adós, felkérte Garancsi Istvánt, a Videoton tulajdonosát, George F. Hemingwayt, a Budapest Honvéd tulajdonosát és Tarsoly Csabát, a Győri ETO tulajdonosát. Ahelyett, hogy valamelyik rászoruló intézménynek utalt volna pénzt, gyakorlatilag saját csapatát támogatta. Kíváncsian várom, hogy a fent említett három úrnak lesz-e ennyi esze, vagy vesz három fűnyírót a stadionjába. 

2014. augusztus 27., szerda

Üdv a klubban!

Tavaly még arról szóltak a hírek, hogy a PMFC-Matias tulajdonosa, Matyi Dezső el akarja adni a klubot. Valljuk be érthető, magyar szinten közepes eredmények, nemzetközi szinthez hozzá se szagoltak, de a pénzt vitték a drága játékosok. Valószínűleg ez vezethetett oda, hogy megváljon szeretett csapatától a leginkább az Alexandra könyváruházról ismert mecénás. Kijelentette, hogy 2014. január elsejétől nem finanszírozza tovább a csapatot. Ám végül meggondolta magát és nem szállt ki a Pécs mögül, de már kevesebb pénzzel támogatja őket. Meg is látszott az eredményeken.Tegnapi cikk viszont, hogy Matyi pozíciója változatlan marad.

Az ok prózai, hiszen megválasztották Hargitai Jánost a PMFC elnökének. Erre senki sem kapja fel a fejét, ám hozzá kell tenni, hogy egy fideszes országgyűlési képviselőről van szó. Véleménye szerint a klubnak javítania kell a kormánnyal való kapcsolatán. Na ezek után mindenki összerakhatja a dolgokat.

Fotó: nb1.hu

2014. augusztus 26., kedd

Gratulálunk Verrasztó Dávidnak!

Miután megnyerte a 400 méter vegyes számát Verrasztó Dávid a berlini úszó Európa-bajnokságon, visszatetsző nyilatkozatot tett, miszerint: „Boldog vagyok, az időmnek kifejezetten örülök, de azt azért hozzá kell tenni, hogy Magyarországon egy Eb-arany szart sem ér"

Mindenki értse úgy, ahogy akarja, valószínűleg a jutalmazás mértékével akadtak problémái. Véleményem szerint kevés ember él meg abból, amiből szeretne, Dávidnak is az úszás vélhetően a hobbija. Abban egyetérthetünk, hogy nincsenek túl fizetve a mai magyar sportolók, de elsősorban egy Eb-n a hazáját képviselik az atléták. Tudom, hogy nemzeti öntudattal nem tud majd  kenyeret venni a boltban, de neki sikerült az, ami más kollégájának nem adathatott meg. Mennyi úszó és más sportoló hagyja abba az adott ágat, mert nem jut egyről a kettőre. Ez most hogy hangzik nekik? Pedig ők nem is a prémiumot keveslik.

Nem szeretnék zsebekben turkálni, de ha Verrasztónak magas az alapfizetése és lekicsinyli a jutalmat, akkor az az ő baja, ha pedig alacsony, akkor meg becsülje meg.

Verrasztó Dávid az Eb-aranyával (Fotó: Reuters)

2014. augusztus 25., hétfő

Ez itt a reklám helye

Ez most egy rendhagyó bejegyzés lesz, de legalább aktuális. Úgy alakult, hogy szeretnénk megszabadulni hónapok óta kispesti ingatlanunktól, de kevés sikerrel. Ezért úgy gondoltam, hogy ha a magyarnak nincs pénze lakást venni, akkor ajánlom Alessandro Del Piero vagy esetleg a Budapest Honvéd figyelmébe. 

A Bozsik stadiontól egy kicsit messze van, de biztos van valami szekered, amivel eljutsz odáig. Minden második héten futballt is láthatsz az MTK jóvoltából. Közlekedésileg nagyon a csomópontban van, szóval, ha lerobbanna a Ferrari, akkor is pikk-pakk el lehet menni az edzésre. Zimány Lindát is nyugodtan felviheted, bírják a falak a terhelést. Telente egy kicsit hideg van, de bekapcsolhatod a konvektorokat, csak győzd fizetni a gázszámlát, különben marad a betakarózás. Digi-s kábel tv van, hasít a 4g is, tehát mindig láthatod a taljánokat esténként. Ja, és van egy macska, aki állandóan fúj rám, ha meglát, őt akár meg is eheted.



És most egy kicsit részletesebben:

- Közlekedés: Mint már említettem, megáll itt majdnem minden busz és villamos is. A belváros is elérhető, metrózhatsz is a Határ úttól. Éjszaka azonban nem ajánlott a kimaradás, hiszen könnyen előfordulhat, hogy gyalogolnod kell, ami egy góllövő csatárnak nem jön jól.

- Étkezés: Az Europarkban minden náció kajáját megtalálod. Van Meki is, de azzal csínján, nehogy Hemingway meglássa rajtad a plusz kilókat. Van egy nagyon jó étterem, házhoz is szállítanak, majd itt hagyom a szórólapját, 1500-ért úgy be tudsz zabálni és még másnapra is marad. 

- Vásárlás: Nem sok a lehetőség, van egy Spar, de elég drága hely, de ha kifogsz egy nagy akciót, akkor meg tudod fogni a pénzed rendesen. Illetve van egy éjjel-nappali mellettünk, ha valami kéne, feltéve este 10-ig, mert akkor zárnak.

- Szórakozás: Na az nincs. Pár buszmegálló a Budapest Park, de Eros Ramazottit nem ígérhetek. Mozit hírből sem ismerünk.  Marad a plázázás az Europarkban, vagy a Kökiben. Ha passzolgatni van kedved, akkor ajánlom a Kós Károly teret, nagyon szépen fel vannak újítva a focipályák, és úgy is érezheted magad, mint ha a világbajnokságon lennél, mert tele van brazillal. Apropó Kós Károly tér, ha szerencséd van, bele is csöppenhetsz egy Barátok közt forgatásba, egy celebritásra mindig szükség van ott, eljátszhatod Bartha olasz maffiózó haverját, vagy össze is hozhatnak a producerek Zsófival, veled még úgy sem kavart. 

- Kirándulás: A festői Gyálra legalább három busz elvisz, fejenként fél óra várakozás után. Kiegészítő jegy vagy bérlet nem árt. A Honvédnál érdeklőd meg cafeteriában, hátha úgy olcsóbb. 

A legjobbat a végére hagytam, ha már unod Linduskát, kolléganőit esténként megtalálod a felüljáró alatt. Pénz legyen nálad, mert tapasztalatból mondom, hogy hitelkártyát és Erzsébet utalványt sem fogadnak el a rossz lányok.

Természetesen az egész csak egy vicc, viszont az ingatlan tényleg komoly, úgyhogy ha valaki szeretne Del Piero előtt lecsapni rá, keressen meg az elérhetőségünkön. 

2014. augusztus 23., szombat

Néző csalogatás

Az, hogy szeptember 15. után már csak szurkolói kártyával lehet majd bemenni a válogatott és klub mérkőzésekre, talán mindenki számára ismertek. Ám én inkább arra lettem volna kíváncsi, hogy az egyszeri meccsre kilátogató hogy jut majd be a stadionba azok mellett, akik a csapatuknál kiváltották a fényképes kártyát. Szerencsére a tegnapi nso.hu-n megjelent riportban rákérdeztek erre is, és megtudtuk Sipos Jenő MLSZ szóvivőtől, mi a helyzet a külföldiekkel.

A külföldi nézőknek is lesz lehetősége jegyet vásárolni magyar bajnokikra.
„Természeten ez is a hazai klub felelőssége, és biztosan lesz rá megoldás, mert mindenkinek az a célja, ha egy szurkoló kimegy egy mérkőzésre, akár magyar, akár külföldi, akkor megtekinthesse azt – ismertette Sipos, aki szerint ez nem egy elrugaszkodott rendszer. – Ha a szurkoló megkeresi a klubot, jelzi, hogy megnézné a mérkőzést holnap vagy holnapután, akkor kiállítják részére a szükséges dokumentumot, és be tud menni. Semmi akadályát nem látom, hogy bemenjen.”


Gratulálok! Tehát, ha egy mazochista külföldi úgy dönt van egy kis szabadideje és megszeretne nézni egy NBI-es mérkőzést, akkor napokkal előtt jelentkezgessen a klubnál, fotózkodjon, hogy azt az egy nyomorult vagdalkozást megtekinthesse. Csak egy kiragadott példa: Az MTK-nál kizárólag hétköznap, munkaidőben lehet majd csináltatni kártyát, elküldeni meg nem tud senkit sem maga helyett az ember, mert hát ugye fényképes... Marad a meccs nap, amikor persze nem csinálnak ilyeneket. 

Kiderült az is, hogy ha valaki a haverjával akar kimenni, aki például tök másnak szurkol, azzal nem tudja egy helyről megnézni a meccset, mert neki majd kijelölnek egy semleges szektort. Semmi baj, majd integethettek egymásnak, mert hát ezért mentettek ki együtt. Szervusz paraszt!

Fotó: MTK Budapest facebook

2014. augusztus 22., péntek

Rocchi totó, pontról, pontra

1. Jött az ötlet a Haladás részéről, hogy kéne szerezni egy faszántos csatárt, nem túl drágán.

2. Menedzserek hada jelentkezik be, győz egy olasz,  Massimiliano Caroletti, aki Tommaso Rocchit ajánlja be.

3. Kétkedve fogadják, de megjelenik a sztár csatár a Hali egyik meccsén.

4. Az új menedzser közben tisztázza, hogy ő nem a szombathelyiek marketingvezetője, sőt pornót   sem forgatott. Ezalatt azért működteti a klub twitter oldala, ráadásul olaszul.

5. A döntő többségben jogot birtokló önkormányzat aggódva kutat pénzforrás után.

6. Mivel nincs lové, felvetődik a kérdés, hogy honnan lesz, ha meg van, miért nem tartották meg az értékeiket. (mert nem fogadták el a szerződéshosszabbítást)

7. A klubnál máltai szponzorról beszélnek, ami a nemmarketingvezető szerint olasz. Rocchi nem fog többet keresni, mint a csapatnál lévő sztárocskák. Itt lép életbe a 6-os pont második fele.

8. Rocchi kiköti, hogy csak a spanjával, Emílson Cribarival jönne a csapathoz, még a fizetési igényéből is leadna.

9. Mind a ketten átesnek a szokásos orvosi vizsgálaton, de mivel nincsen érvényes szerződésük, nem edzhetnek együtt a társakkal.

10. Az önkormányzat még mindig döntés képtelen, Rocchi, vasutas klubjához híven halad még áll és vár. (MÁV)

11. Cribari családi okokra hivatkozva inkább elhagyja a klubot. Cáfolják, hogy a csatár bundázás miatt jönne Magyarországra.

12. 20 millió forintot dob az önkormányzat, amiből még erősítenének, de ez még mindig nem Rocchi fizetése.

13. Artner Tamás, vezetőedző nem javasolja az olasz csatár leigazolását.

13 + 1. Tommaso Rocchi 2014. december 31-ig aláír a klubhoz. Magyar szponzor érkezik, de csak jövő héten firkantja alá a szerződést.

Hát itt tartunk most. Ha néhány pont lemaradt volna, az csak azért van, mert egyre követhetetlenebb a helyzet. Reméljük gólokat nem felejtett el lőni, de hogy csak év végéig írt alá, azt jelenti, hogy lesz még pár nehéz pillanat.