2017. január 7., szombat

Karácsony előtt fénysebességgel működött a posta!

Czvitkovics Péter:

(...) A vezetőedzőnk az operáció után Hamburgban megnézetett egy specialistával, aki elmondta: érthetetlen és felesleges volt az operáció, nem csoda, hogy néhány hét helyett hat hónap volt a felépülésem, hála ég, hogy végül teljesen rendbe jöttem! A szerződésbontásról én tájékoztattam Oenning mestert, aki semmit nem tudott az ügyvezetői döntésről. Nem az első eset... (...)

Vancsa Miklós a Vasas ügyvezetője:

(...) Az őszi szezon befejeztével beszélgetésre invitáltam Cicót, mint ahogy sok mást is a csapatból, és meg is beszéltünk egy időpontot, amelyet a találkozó előtt egy órával lemondott az ügyvédje javaslatára. Ekkor én, élve a szerződésben foglalt megegyezéssel, mivel nem szerepelt a tétmérkőzések ötven százalékán, hivatalosan is felbontottam a szerződését, amit postára is adtam. (...)
(...) Egyéb dolgokkal nem kívánok foglalkozni, miszerint nem tudattam Michaellel a dolgot, csupán annyi, hogy egyelőre még én vezetem ezt a klubot, a Vasas érdekeit szem előtt tartva természetesen tájékoztattuk edzőnket, csak nem tudtunk gyorsabbak lenni Cicónál! (...)

Fotó: nso.hu (Meder István)

Forrás: http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/vasas-szerzodest-bontotottak-czvitkovics-peterrel-2544963

http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/vasas-az-ugyvezeto-reagalt-az-elkuldott-czvitkovics-szavaira-2545197