2017. december 11., hétfő

Gyengeelméjüek közt

2017.11.23.
„Hollandiában még az amatőr kluboknál is jobbak a körülmények”
„Az üzleti és a sportambíciók nem igazán vannak összhangban a klubnál – kezdte Van der Meer. – A tulajdonos nem ad könnyen pénzt, mindennek megvan a pontosan meghatározott limitje. Mindennél el kell magyarázni, hogy miért van rá szükség. Ez önmagában nem rossz, csak fárasztó. Extra pénzt lehet szerezni azáltal, hogy minél kevesebb külföldit, valamint több fiatal futballistát játszatsz. A legtöbb klubnak – kettőt kivéve – nincs szüksége erre, mivel a szponzoráció által hatalmas összegeket kapnak. A Honvédnál, a magyar bajnoki címvédőnél viszont nincs mezszponzor!” 
Lapunk még csütörtökön megkereste a Bp. Honvédot a holland edző nyilatkozatával kapcsolatban, ám a klub nem kívánt rá reagálni. Pénteken Erik van der Meer hivatalos közleményben cáfolta, hogy valaha is interjút adott volna a szóban forgó holland forrásnak, egyben jelezte, hogy nem tartja hitelesnek a Nemzeti Sport fordítását. (nso.hu)

2017.11.24.
A Honvéd és Rossi is reagált Van der Meer hollandiai nyilatkozatának állításaira
honvedfc.hu
2017.11.29.
Hemingway Erik van der Meernek ad igazat
„Erik azt mondta, nem adta ezt az interjút. Az ember, aki a holland cikket írta, azt mondja, ő megcsinálta az interjút. Ez egy ismeretlen újságíró, nekem kényelmesebb elhinni, hogy az újságíró egy tisztességtelen ember, mint azt, hogy az én vezetőedzőm egy idióta. Én inkább az előbbit hiszem el” – nyilatkozta a Honvéd tulajdonosa. (nso.hu)

2017.12.09.
A győzelem után kirúgták Erik van der Meert
A Bp. Honvéd labdarúgócsapata a mai nappal megköszönte Erik van der Meer munkáját és azonnali hatállyal felbontotta a szerződését – adta hírül a kispesti klub honlapja szombat este, nem sokkal azután, hogy a piros-feketék 1–0-ra megnyerték a Paks elleni bajnokijukat. (nso.hu)

2017.12.11.
Supka Attila veszi át az irányítást – hivatalos
Hemingway beszélt Van der Meer távozásáról is. Előkerült az a nyilatkozat, amit a holland szakember a Voetbal Internationalnak adott – a tulajdonos először Van der Meernek adott igazat, vasárnap este azonban keményen fogalmazott. 

„Soha nem azt nézem, hogy az ember mit csinál, nem az a fontos. Azt nézem, hogy az edző tudja-e teljesíteni azokat a célokat, amiket én gondolok. Van der Meernél is ezt néztem. Aztán jött az a bizonyos holland újságcikk. Olyan dolgokat mondott, amikért elbocsátás jár. Ez az ember valamilyen szinten gyengeelméjű, normális edző nem nyilatkozik így." (nso.hu)

Röviden: Erik van der Meer egy holland interjúban kritizálta a csapatánál lévő körülményeket, melyet felkapott a média. Ezen a Honvéd edzője kiakadt és közleményt adott ki, hogy az egész hamis és perrel fenyegetőzött. Hemingway, a tulajdonos kiállt edzője mellett és nem hiszi, hogy egy idióta. Nem sokra rá hirtelen azonban mégis kirúgta a holland mestert, majd legyengeelméjűzte, hogy egy ilyen interjút adott. Hogy hol az igazság nem tudni. Vagy Van der Meer hazudott, hogy interjút adott, vagy kiderült hogy mégis, de a tartalmát lehetne vizsgálni. Mindenesetre Hemingway nem tűri meg a kritizálókat és harmadszor is visszahívta Supka Attilát.



2017. szeptember 4., hétfő

Ki, mit látott?

Nemzeti Sport: Storck: Nagyszerűen játszottunk, gratulálok a csapatnak

A becsület túlpörgő harcosai – tovább a storcki úton

"A portugálok ellen harcosan küzdött a Storck-csapat, de egy góllal kikapott. Priskin piros lapot kapott."

Origo:  "A harcossággal és a küzdőszellemmel nem volt baj, de egy kicsivel fegyelmezettebben kell játszani egy olyan csapat, mint a portugál ellen. Az utolsó szabadrúgásunkhoz még Gulácsi is felment, és Fiola majdnem ki is egyenlített, ami óriási slusszpoén lett volna, és csak a bátorságunkért megérdemeltük volna az egy pontot, de valójában azt történt a pályán, amit a portugálok akartak."

888.hu: Nagyot küzdöttünk, de nyertek a portugálok
"Hősiesen küzdött a magyar válogatott Portugália ellen, egy órát emberhátrányban játszva. Nem sikerült a bravúr. Beszámoltunk már róla, hogy milyen fogadtatásban részesült a válogatott a Groupama Arénában, telt ház előtt. A játékosok ehhez méltó hozzáállással játszottak, nagy elánnal küzdöttek."

magyaridok.hu: VERESÉG, AMELY ALIG FÁJ

444.hu: Tíz emberrel is szépen helyt állt a magyar válogatott Portugália ellen

                                                                                                                                                                

A száraz tények. Magyarország egy gólos vereséget szenvedett Portugáliától VB-selejtező mérkőzésen. Ezzel már esélyünk sincs, hogy kijussunk Oroszországba. Meghatódunk, térdre borulunk attól, hogy milliókért haza jönnek és az alapot hozzák játékosaink.

Semmi baj. Mehet a simogatás, hogy majd tanulunk a hibáinkból. A jövőre kell koncentrálni. Nagyon jó mag alakult ki a válogatotton belül. Ezek a fiúk nem érdemlik meg az ostorozást. 

A küzdeni tudás-világbajnokságot évek óta csont nélkül nyerjük!

Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP


2017. július 20., csütörtök

Miért ne nyerjél ingyen jegyet...

A történet ott kezdődik, hogy Magyarország "hirtelen" megkapta a vizes vb rendezési jogát, ezért kapkodva, milliárdokért kezdtek el építkezni az országban. Ez csak akkor mutat jól a tévében és a képeken, ha van kint néző a versenyeken. Alig fogytak a jegyek néhány versenyszámra, így már gondolkodtak, hogy iskolásokat vezényelnek ki a medencék mellé. Jó néhány jegy persze a szponzoroknál landolt. Így akadtam Facebookon egy aldis nyereményjátékra, ahol szerencsésen kisorsoltak egy 6500 forintos belépőre.

Persze én a seggemet a földhöz vertem örömömben, egyből rá is kerestem, hogy mi kerül ennyibe. Tessék-lássék módon ráböktem egy mezei műugrásra, ami 1500 ft-ba került. Pislogtam. Az Aldi később felvette velem a kapcsolatot, email váltások következtek, elkérték az adataimat. Lényeg a lényeg, megjött a várva várt levél, hogy a július 21-i vízilabda meccsekre (4 db) szól a jegyem, köztük a magyar meccsel is. Szuper! Egy napig örülhettem, mert korrigálták, hogy mégsem póló meccsre mehetek be vele, hanem egy hétfő, délelőtti úszásra. Hát ennek már kevésbé örültem, de ajándék lónak...

Nyereményem átvehető a Syma jegyirodájában, hétköznap 9-17 óráig. Igen, ilyen fasza nyitvatartási idővel, amiben az ország nagy százaléka dolgozik. Persze mindent meg lehet oldani, meghatalmazással más is átveheti a nyereményt. Ám 9:05-kor sehol senki nem volt. Honlap megnézés után jött a döbbenet. Július 17-30-ig ki se nyitnak a jegypénztárak, mert hát vizes vb van. De, aki oda kérte az  interneten vett jegyét, az átveheti. Csak nekem mond ez ellent? És ahelyett, hogy több pénztár nyitna ki, vagy tovább tartanának nyitva a világbajnokság miatt, inkább bezárnak. De a Bálnában 18-ig nyitva vannak, elugrottam inkább oda. Tájékoztattak, hogy a Duna Arénában vehetem át a jegyet. 

Ezzel el is ment a kedvem az egésztől. Egy szaros, ingyen, nyert jegyért ennyit kell kajtatni a városban, ráadásul még megnehezítik a saját dolgukat is, azzal, hogy pénztárakat zárnak be. És ez az ország akar(t) olimpiát rendezni?


2017. június 27., kedd

Uborkaszezon

A magyar csapatoknál kevésbé az a téma nyaranta, hogy melyik sztár focistát igazolják le. Persze vannak saját sztárjaink, de helyén kezeljük őket. Viszont az MLSZ mindig szolgáltat valami témával, csakhogy nehezebben viseljük el a hőséget. Most kitalálta, hogy a következő szezonban csak alácsövezett pályával lehet indulni a bajnokságban, hogy telente ne legyenek halasztások. Üdvözölendő. 

Az már kevésbé, hogy ezzel néhány csapat szurkolóival csesznek ki, mert licenszet csak így kapnak a klubok és ahol nem teljesítik a feltételeket, ott bizony néhány pesti csapatnak vidékre kell költöznie. Így kapott engedélyt a Vasas Győrbe, az Újpest Szolnokra. Az az Újpest, amelyik most 25 évre megkapta a Szusza Ferenc használati jogát, melyet a télen újítottak fel, de talajfűtést nem kapott. Így fordulhat elő, hogy a második fordulóban Szolnokon fogadják a lilák a Fradit. Mondjuk eléggé nonszensz lenne, hogy júliusban csak azért kéne költözniük a csapatoknak, mert télen befagyhat a fű. A Vasas a nemzetközi meccseit a Szuszában játssza és egyelőre nincs szó náluk költözésről. 

És ha már Újpest. Kiverte a biztosítékot a szurkolóknál, hogy az FC vezetése le akarja cserélni a mostani címert. Felkínált három lehetőséget szavazásra, az igaz, hogy egyik szarabb, mint a másik, de "véletlenül" kikerült az UTE szó és az alapítás éve is. Az UTE persze tiltakozik, de érdekes módon a belga tulajnak és a klub jogi embereinek nem tűnt fel, hogy az anyaklub hozzájárulása is kell a változtatáshoz.

Jurij Kolomojec, az MTK volt ukrán légiósa pedig hazájában nyilatkozott a hazai állapotokról, miszerint rövidek és nem elég intenzívek az edzések. Ezt persze Tamási Zsolt ex-szakvezető kategorikusan  cáfolt, hiszen napi 70 perces edzéseket tartott és a játékost küldték külön tréningekre, mert le volt maradva kondival. Itt már nem tudjuk meg kinek van igaza, viszont intő volt egy mondat a volt edzőtől: "Úgy vásároltuk meg, hogy játékosmegfigyelőnk nem látta játszani, csak az InStaton néztük a statisztikáit. Láttuk, hogy harmadik az ukrán góllövőlistán, góljai nagy részét a szélről indulva szerzi." A játékos panaszkodott, hogy nem középcsatárként játszatták, a magyar szakma meg statisztikákra alapozva próbálta felállítani a csapatot. Mi lett volna, ha megkérdezik a játékost, hogy hogy érzi magát és melyik neki az igazi posztja?




2017. június 11., vasárnap

Vissza a valóságba!

Kikaptunk Andorrától 1-0-ra pénteken. Egy olyan miniállamtól, aki legutoljára 2004-ben nyert tétmeccset. Nem történt semmi. Sem a meccsen, sem utána (még). Meg olyan értelemben sem, hogy nem osztott-szorzott ez a találkozó. A VB még mindig álom nekünk úgyis. Persze ez nem azt jelenti, hogy bele kell szarni és kivisszük a mezt a pályára. Mert ez történt. 

Szép volt, jó volt a tavalyi Eb, de azóta már eltelt egy év. Senkit nem érdekel már, mindenki a jelent figyeli. Akkor kijutottunk egy felduzzasztott tornára selejtezőn keresztül, ahol a norvégok vitték ki azt a bizonyos mezt lesz, ami lesz alapon. Hogy Storcknak mennie kéne? Nem tudom, de ki jönne helyette? Elmondta pár hónapja, hogy a németeknek is kellett tizenöt év, mire beérett a munkájuk és ez kell Magyarországnak is. Persze, ha nem jönne össze a szemléletváltás addigra se, senki sem kérné rajta számon. A Csányi-érában hét év alatt négy szövetségikapitány volt. Mindegyik edző más fajta volt, mindegyiket lesöpörte, folyamatosság itt már rég nincs. Nyilván bele lehet kötni a kezdőbe, hogy miért egy darab csatárral állunk ki állandóan és hogy nem fér be a keretbe Nikolics és a horvát gólkirály Futács. Viszont annak örültem, hogy végre nem a nyugdíjasokkal kezdtünk, hanem volt egy kis kísérletezés is. Mert mikor építsük be őket, ha nem most, egy Andorra ellen, akiket félgőzzel le kéne győzniük nekik is. Igaz, ők se igazán haraptak és nem is bizonyítottak. Szóval jogos a mez levetetés, nem érdemeltek címeres mezt. 

Nincsenek illúzióim, nem lesz semmilyen változás ezután sem. Majd leverik ezt a vereséget a szertároson meg a kapusedzőn. A stadionok épülnek, nőnek ki a földből, mint a gombák, néző persze még így sincs több. A focink persze egy helyben toporog, az első osztály minősége továbbra is csapnivaló, de legalább drágábban nézhetjük, mert jobb a körítés. Eközben Andorra meg beárazta az NBI-et... 




2017. január 7., szombat

Karácsony előtt fénysebességgel működött a posta!

Czvitkovics Péter:

(...) A vezetőedzőnk az operáció után Hamburgban megnézetett egy specialistával, aki elmondta: érthetetlen és felesleges volt az operáció, nem csoda, hogy néhány hét helyett hat hónap volt a felépülésem, hála ég, hogy végül teljesen rendbe jöttem! A szerződésbontásról én tájékoztattam Oenning mestert, aki semmit nem tudott az ügyvezetői döntésről. Nem az első eset... (...)

Vancsa Miklós a Vasas ügyvezetője:

(...) Az őszi szezon befejeztével beszélgetésre invitáltam Cicót, mint ahogy sok mást is a csapatból, és meg is beszéltünk egy időpontot, amelyet a találkozó előtt egy órával lemondott az ügyvédje javaslatára. Ekkor én, élve a szerződésben foglalt megegyezéssel, mivel nem szerepelt a tétmérkőzések ötven százalékán, hivatalosan is felbontottam a szerződését, amit postára is adtam. (...)
(...) Egyéb dolgokkal nem kívánok foglalkozni, miszerint nem tudattam Michaellel a dolgot, csupán annyi, hogy egyelőre még én vezetem ezt a klubot, a Vasas érdekeit szem előtt tartva természetesen tájékoztattuk edzőnket, csak nem tudtunk gyorsabbak lenni Cicónál! (...)

Fotó: nso.hu (Meder István)

Forrás: http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/vasas-szerzodest-bontotottak-czvitkovics-peterrel-2544963

http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/vasas-az-ugyvezeto-reagalt-az-elkuldott-czvitkovics-szavaira-2545197