2014. augusztus 23., szombat

Néző csalogatás

Az, hogy szeptember 15. után már csak szurkolói kártyával lehet majd bemenni a válogatott és klub mérkőzésekre, talán mindenki számára ismertek. Ám én inkább arra lettem volna kíváncsi, hogy az egyszeri meccsre kilátogató hogy jut majd be a stadionba azok mellett, akik a csapatuknál kiváltották a fényképes kártyát. Szerencsére a tegnapi nso.hu-n megjelent riportban rákérdeztek erre is, és megtudtuk Sipos Jenő MLSZ szóvivőtől, mi a helyzet a külföldiekkel.

A külföldi nézőknek is lesz lehetősége jegyet vásárolni magyar bajnokikra.
„Természeten ez is a hazai klub felelőssége, és biztosan lesz rá megoldás, mert mindenkinek az a célja, ha egy szurkoló kimegy egy mérkőzésre, akár magyar, akár külföldi, akkor megtekinthesse azt – ismertette Sipos, aki szerint ez nem egy elrugaszkodott rendszer. – Ha a szurkoló megkeresi a klubot, jelzi, hogy megnézné a mérkőzést holnap vagy holnapután, akkor kiállítják részére a szükséges dokumentumot, és be tud menni. Semmi akadályát nem látom, hogy bemenjen.”


Gratulálok! Tehát, ha egy mazochista külföldi úgy dönt van egy kis szabadideje és megszeretne nézni egy NBI-es mérkőzést, akkor napokkal előtt jelentkezgessen a klubnál, fotózkodjon, hogy azt az egy nyomorult vagdalkozást megtekinthesse. Csak egy kiragadott példa: Az MTK-nál kizárólag hétköznap, munkaidőben lehet majd csináltatni kártyát, elküldeni meg nem tud senkit sem maga helyett az ember, mert hát ugye fényképes... Marad a meccs nap, amikor persze nem csinálnak ilyeneket. 

Kiderült az is, hogy ha valaki a haverjával akar kimenni, aki például tök másnak szurkol, azzal nem tudja egy helyről megnézni a meccset, mert neki majd kijelölnek egy semleges szektort. Semmi baj, majd integethettek egymásnak, mert hát ezért mentettek ki együtt. Szervusz paraszt!

Fotó: MTK Budapest facebook

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése