2015. január 9., péntek

Alamizsnán túl

Sosem kedveltem Rajczi Pétert. Nem szerettem a játékát sem. Elismertem, hogy sok gólt lőtt. Nem is szorul rá a védelmemre. Mégis írok róla. Szeretnék reflektálni az nso.hu-n ma megjelenő "Rajczi: Ne adjanak alamizsnát, adják oda inkább a takarítónőnek" című cikkre. 

Nyilvánvaló, hogy ez a cím félrevezető. Nem csoda, hiszen Rajczi egy megosztó figura, így jöhetnek a rekord lájkok és kommentek. Azért nem írtam kattintást, mert ismét bebizonyosodott, hogy a hozzászólók nagy többsége el se olvasta a nyilatkozatot. Ugyanis akkor nem érkezett volna annyi fröcsögés és rosszindulatú megnyilvánulás sem. 

Bár nem említi, de valószínűleg anyagi gondjai azért nincsenek (és más futballistának sem kéne, hogy legyen). Nem is félti senki sem ettől, hiszen az évek során, azért rendesen megkereshette magának a napi betevőre valót. Most ott tart, hogy klubja jó ideje nem fizetett neki, vagyis most igen az ünnepekre, de vajmi keveset. Ám nem fogadta el, hiszen, ami neki nem pénz, az másnak a világ is lehet. 

Lehet, hogy egyeseknek ez nagyképűnek hangzik, én mégsem éreztem annak, úgyhogy merem remélni, hogy az a negyvenezer forint tényleg jó helyre került, akár a takarítónőhöz, akár a pályamunkáshoz és nem lapul a főnök zsebében. Nálam kiérdemelte a tiszteletet, hogy önkritikát gyakorolt. A lényeg, hogy gondolkodjunk, mielőtt cselekednénk és ne a cím alapján kezdjünk már el szitkozódni. 


Rajczi Péter csöbörből vödörbe került (Fotó: NS-archív)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése