2019. május 12., vasárnap

Nyári nagytakarítás

Amíg ezekben a pillanatokban a Manchester City játékosai ünnepelnek, míg a Liverpool szurkolók szomorkodnak (?), addig én már a jövőn gondolkodok, ami szerintem eléggé gáz. Az előbb említett két klub március 3. óta fej-fej mellett ment végig a szezonban és nem tudtak hibázni, míg az én három csapatom összesen 6 győzelmet hozott össze, szemben a 9-9-el. 

Szóval ott tartottam, hogy már a következő szezonon jár az eszem, mert ezután a pocsék idény után, mit is tehet egy szurkoló, reménykedik. De esetemben ez már csodával felérő dolog lesz. Ilyenkor a szurkoló elküldi a kurvaanyjába a játékosait és/vagy az edzőt, klubigazgatót, tulajdonost és nagytakarítást vár el. Így vagyok ezzel én is, pedig tudom, hogy kicsi rá az esély. Mert már megtörtént volna akkor. Na de nézzük sorban.

Az MTK-nál látom a legnagyobb kilátástalanságot. Már a 2017-es kiesés után sem nagyon hittem a visszajutásban, de most már annyira sem. (Jelzem, az MTK még ki sem esett, de én már visszajutásról írok, ez is mindent elmond.) Még egy forduló azért még hátra van és 1 pont a hátrány, de az eddigi játékot látva a döntetlen is nagy szó lenne a Honvéd ellen, meg persze a DVTK-nak is buknia kéne. Persze a tonhal először, a remény hal meg utoljára... Szétesett csapat részek, marha sok sérült, motiválatlanság jellemzi most a klubot. Pedig nem így indult a szezon első fele, de az utolsó 10 meccs alatt 4 pont lett gyűjtve, így nem kérdés, hogy megérdemeljük-e a bennmaradást. Két évvel ezelőtt el lett távolítva Domonyai a klub éléről és Deutsch a DigiSporton fejtegette, hogy mindenki egymást dicsérte a klubon belül, hogy milyen jó munkát végez, miközben kipottyant a csapat. Akkor jött egy új, reményt keltő tehetséges edző Feczkó Tamás személyében és az NBII-höz képest erős játékosok. Már tavaly tavasszal kiengedett a csapat és voltak jelek, hogy ez nem lesz elég, hiába nyertük meg a bajnokságot. Még talán a nyári erősítések is jók voltak, leszámítva, hogy a csatársor nem lett megerősítve, egy Torghellére és egy Lencsére nem lehet építeni egy egész idényt. Tavasszal már Feczkó sem volt itt, helyette Lucsánszky Tamás jött, az eredményei ismertek... A cél az volt, hogy az új edző kirángassa az apátiából a csapatot, mint látjuk ez nem sikerült. Ki lett rúgva a sportpszichológus, a videóelemző, melyek manapság elengedhetetlenek a profi sportban. Közben leültek a padra még a Farkas ikrek, akik állítólag Polyák Balázs sportigazgató futsalos haverjai. Tehát idén, ha kiesés lesz, mi lesz az ok? Szakmailag nem értek hozzá, nem tudom mi lenne a megoldás, de egyre kevésbé látom azt, hogy az első osztályban lenne a helye egy "ilyen" klubnak. Üresen tátongó stadion, csak játékosnevelésre összpontosító célkitűzés, amit el tudok mondani a mai MTK-ról. Ez valljuk be, nagyon kevés, hogy akár marketing értéke is legyen a csapatnak, dúsgazdag szponzorról meg ne is álmodjunk. 

Ott van a Manchester United is, akinek még volt esélye, hogy a BL-ben induljon, igaz ehhez olyan nagy csapatokat kellett volna legyőzni, mint a két már kieső Huddersfield vagy Cardiff. José Mourinho szerencsére már nincs a klubnál, a decemberben jött Solskjaerral pedig elég pofásan kezdett el játszani a csapat, még ha verhető ellenfelek is jöttek sorban. Aztán a norvég véglegesítése után, mintha megtört volna valami és egy vesszőfutás lett a szezon vége. Persze lehet mondani, hogy rúgják ki az edzőbuktató, sokat is kereső játékosokat, de azért a pénzügyi fair play megköti a kezeket (ugye annyit lehet költeni, mint amennyit megkeres a klub). Sokszor hangoztatja is Solskjaer, hogy ez nem úgy megy, mint ahogy egy átlag szurkoló elképzeli. Most még pislog valami reménysugár, hiszen a szurkolók a menedzserrel vannak, tehát semelyik játékos nem érezheti magát biztonságban. Persze idén is sok hibát elkövetett a klub (Young, Jones, Smalling hosszabbítása), de Gea jövője sem biztos a klubnál. Herrera már távozott, a zuhanyhíradó szerint bődületes fizetést kért az új szerződésében, amit - szerintem - természetesen nem kapott meg. Hát ebbe lehet kapaszkodni... Sztárigazolást nem várok, inkább lelkes, klubcímerért meghaló focistát (haha, bilibe lóg a kezem :D).
Évek óta téma, hogy lesz-e sportigazgató, mert enélkül már elképzelhetetlen egy klub. Ezt nem tudom megállapítani, de azt igen, hogy ez az út eddig nem vezetett sehova. Ki lett dobva 6 év és, ahogy látom, ki lesz még 2-3 is. És pénz még mindig van, tehát erre nem lehet fogni semmit.

A legjobban a Southampton szezonját várom. Elvileg pénz, paripa, fegyver biztosítva lesz Ralph Hasenhüttlnek. Az ex-lipcsei edző szinte berúgta az ajtót Dél-Angliában. Na nem az eredményekkel, hanem a módszereivel. Egy év alatt nagy változást ígért a szurkolóknak és olyan játékosokat, akik tudják, hogy hol a helyük a pályán. Szó szerint. Kielemzi mindig az osztrák a helyezkedésüket. Biztos vagyok benne, hogy ennél csak jobb idény jöhet, ha a taktikájához igazodó futballistákat tud igazolni. Már tavaly is csodálkoztam, hogy egy ilyen kerettel, hogy lehet a kiesés elől menekülni (egyetlen csapatom, akiben ilyen szempontból csalódtam, mert itt voltam elégedett a keret mélységével, minőségével), akkor még Mark Hughes megmentett minket, de gondoltam, hogy nem ő lesz a megoldás. Hasenhüttlben egy új Pochettinot látok, hiszen a Lipcsével is pofás eredményeket hozott. 

Úgyhogy még május közepe sincs, de már elfelejteném ezt a szezont és a következőre koncentrálnék. De évek óta ez megy, tavaly is kiírhattam volna ezt és félek, jövőre sem lesz másképp. De hát mit tud az egyszeri szurkoló csinálni, míg él, remél. 

Gratulálok a Man. Citynek és a Poolnak is, mert megmutatták, hogy milyen az igazi foci. Ezek után nem is csodálkoznék, ha néhány divatszurkoló csatlakozna hozzájuk, mert élmény nézni őket. --> Link


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése